Saját nyíl készítése otthon
Nem csak írunk róla, hogy milyen sokszínű, érdekes és tehetséges emberek együttese a mi kis klubunk, hanem be is mutatjuk őket. Az alábbi cikk talán egy érdekes sorozat kezdete. Bízunk benne, hogy lesz még olyan, aki megosztja velünk íjászattal kapcsolatos hasznos tudását és tapasztalatait. Fogadjátok szeretettel Lieszkovszki Ádám cikkét.
Köszönetnyilvánítás
A legtöbb cikk köszönetnyilvánítással kezdődik, tehát én is ezzel kezdeném irományomat. Elsősorban a cikk létrejöttéhez köszönet az Alibi Íjászklubnak, hogy megtanulhattam az íjászat alapjait, és ezzel szerezhettem egyfajta megszállottságot eme remek sportnak a műveléséhez. Köszönet mindenkinek, akivel találkozhattam a klubban, akiktől tanácsokat és biztatást kaptam a cikkemhez és nem utolsó sorban kellő magabiztosságot a műszaki ismeretek elsajátításában.
Mi vitt rá a saját nyíl elkészítésére?
Az íjász pályafutásom a legtöbbekkel hasonlóan műszaki ismeretek nélkül, pusztán a lövés technikáját szem előtt tartva kezdődött. Nem tettem különbséget két íj és nyílvessző közt, nem voltam tisztában semmilyen szakkifejezéssel illetve mértékegységgel. Műszaki megszállottságom határtalanságából kifolyóan ezt az állapotot gyorsan el kellett hagynom, ezzel megkezdődött a hónapokig tartó kutatómunka, tanácskérés illetve tapasztalatszerzés.
Saját íjam beszerzése után már csak kilövésre szánt nyílvesszők hiányoztak. Legelőször húzáshossz mérés után beszereztem első garnitúra nyilamat. A húzáshossz mérés helytelenül sikerült, a nyilak rövidek lettek, ezáltal sosem lőttem egyformán. A fa minősége annyit eredményezett, hogy a vásárlás napján mindegyik vessző intenzív használat után elkezdett repedezni, később beletörtek a vesszőfogóba. Következő garnitúra gyanánt tökéletes hosszúságú, masszívabb vesszőt szereztem be. Sajnos a nagytétel átka, hogy a vesszőn csúnya volt a ragasztás, és a bandázs is letekeredett pár lövés után. A hegyek rendre beleragadtak a vesszőfogóba, a helytelen faragás és ragasztás következtében. Ekkor már a vesszőjavítási képességem csúcsán rájöttem, hogy kézzel készített nyílvessző kell, ami irdatlan igényeimet kielégíti. Pesten lehetetlen olyan embert találni, aki megrendelésemre készít kellő odaadással vesszőket. Ez volt a fordulópont, amikor rájöttem, hogy csak magamra számíthatok. Budapestet körbetelefonálva sikerült olyan alapanyagot szerezni, amelyek túlélnek egy háborút is, amellett megbízható vessző készíthető belőlük. A végeredmény: 630 forint nyílvesszőnként.
A bonyodalom
A kétségbeesés az összeszerelésnél következett. Egy hetes kutatómunka és a létező összes tanács után neki állhattam a vesszőknek. A szakértők annyit fűztek hozzá, hogy vakmerőségem határtalan célszerszámok nélkül vesszőt készíteni. Elhivatottságom nem tűrt félelmet, a következő napokban szerszámkészítéssel foglalatoskodtam. A szerszámok bizonytalansága miatt kézügyességemet is elő kellett vennem a tökéletes eredményhez. Új értelmet nyert a szemmérték is. Az elkészítést háztartásokban is megtalálható alapanyagokkal végeztem, ezáltal nem kellett drága lakkra és ragasztókra költeni. A nock és a hegy könnyen a helyére ment, gondosan odafigyeltem, hogy betonbiztos legyen. Egy réteg lakkot kapott a faanyag, hogy a szálkák ne bántsák a szerencsés céllövő kezét. A tollazás a legnehezebb és legidőigényesebb. Házi tollazóm az első toll felragasztása után már magabiztosan használható volt. Egy óra leforgása alatt a 10 kicsi nyílvesszőm testet öltött. A bandázst speciális ragasztóra tekertem és elég szorosan, hogy sose jöjjön le, a vékonyabb cérna miatt a céllövő kezét biztosan nem fogja sérteni.
A történelmi pillanat
A nyilaknak már csak szépen kellett repülniük. Ebben az íjászklub volt segítségemre, ahol masszív tesztelésnek vetettem alá. A röpte gyönyörű egyenesre sikerült, de ez még fél siker. A tollazás a bandázs és a hegy kibírta a megpróbáltatásokat, ezzel bebizonyítva, hogy végre minőségi nyílvesszők birtokába jutottam. Elégedettségem megjött a nap végére. Természetesen nem maradhat natúr színű egy ilyen vessző, ezért a művészi énem felszínre tört és kapott egy egyedi kinézetet a készlet.